Lakkpróba I Nyári kiadású LORA lakk '32

május 19, 2014


 A mai főszereplő  színében már javában a nyarat idézi nem hiába hiszen a  Lora nyári kiadású lakkjáról lesz szó. Nem tudnám meghatározni milyen színről is van szó, talán valami erősebb korall árnyalatnak mondanám de  üvegben  és felkenve is másnak tűnik.


 Elég annyi, hogy szép, két rétegben (számomra) tökéletesen fed és fedőlakk nélkül is fényes végeredményt kapunk. Nem túl híg inkább krémes. Az ecset lehetne jobb is már hozzá szoktam a lekerekített változathoz ez viszont nem az. A színkódja a 32-es amit bő 20 perc után meg is találtam. Tűrhető a száradási ideje is, 10 perc elteltével kopogósra száradt és mehettem a dolgomra. Krémmánián eltérőek a vélemények a száradást illetően, vannak akik szerint nagyon lassan szárad a többiek pedig  hozzám hasonlóan rövidnek érezték a száradási időt. Ezek szerint ekkora különbségek vannak az egyes árnyalatok között . Az illata borzalmas, egy adta lakklemosó szag a szúrósabb fajtából.


A kocka formájú üvegcse nagyon tetszik, igaz a megszokott 10 ml helyett  csak 8-at kapunk, de annyival olcsóbb is körülbelül 150ft.  5-6 másik árnyalat társaságában pasztelltől egészen a neonos árnyalatokig válogathatunk a nyári szortimentből Most hogy tudom mit várhatok biztosan beszerzem a sárga és a zöld árnyalatot is és talán egy nude színt is.



Alapnak az Essence BTG lakkját használtam és ami a legnagyobb meglepetést okozta; hogy festést után alig fél órával - mert naná, hogy ilyenkor jön rám - a mosogatást is egészen jól bírta. Mentségemre szóljon, hogy csak a fotó kedvéért festettem gyorsan, hogy még a fények is velem legyenek. Most, ha ránézek csak a mutató és középső ujjam végéről "csúszott fel" picit a lakk. Nem vált le és buborékok sem képződtek, ami nagyon fura (!)


Persze csodát és napokig tartó tartósságot ne várjunk tőle, de árához képest nagyon is elégedett lehetek. Változatos színekben kapható és ár-érték arányban se lehet rá panasz. Egy próbát megér.

Találkoztatok már ezzel a kocka formájú Lora lakkal? Egyébként nektek is akkora  kihívás kivárni míg megszárad a körömlakk mint nekem? :)




You Might Also Like

0 hozzászólás

Facebook