10 week beauty challenge │8 dislikes

március 21, 2015






A kihívás harmadik hetében nyolc olyan szépségápolási terméket hoztam amik a lehető legtávolabb állnak a szívemhez. Többségét konkrétan utálom,  de legalábbis az egyszeri kipróbáláson túl nem kerültem közelebbi kapcsolatba velük. Ciki ha azt mondom nem volt nehéz összeszedni nyolc olyan terméket amit megbántam hogy megvettem ??:S
 








Syoss Revive Color Seal színmegtartó hajbalzsam │

A leghasználhatatlanabb balzsam amivel csak dolgom volt. Nagyon-nagyon akciósan szereztem - ebből már sejthettem volna- és bár egyetlen Syoss termékről se zengtem még ódákat akartam adni neki egy esélyt. Egy sampont és több hajfestéket is próbáltam már, mindegyiknek sikerült elérnie hogy az inkább száraz típusba tartozó hajamat néhány alkalom után totálisan zsírossá és elnehezülté tegye.
Kérem szépen, ennek a terméknek egyetlen alkalom is elég volt ehhez. Egyetlen egyszer került a hajamra alig pár percre és másnap már elnehezült és laposnak éreztem (és láttam is) a hajam tőle de úgy rendesen. Mivel ezer meg egy balzsam várja a sorát most mást tesztelek de feltett szándékom hogy újból teszek egy próbát vele. Már csak azért is mert  elvileg a pan projektem résztvevője így el kéne fogynia heteken belül. (ami megsúgom, kizárt)


Oriflame almás-fahéjas kézkrém │
Mi tagadás magasra tette a lécet a Himalaya kézkrémem amit ennek téli kiadású "kézápolónak" egyértelműen nem sikerült megközelítenie sem. Amellett hogy az illata felkenve nem emlékeztet sem fahéjra sem semmilyen gyümölcsre, még nehezen is szívódik be. Hogy azt már meg se említsem mennyire nem hidratál. 


Alverde színezett hidratálókrém
A durva virágillatával -  ami a kupak felpattintásával is azonnal érezhető - nálam már félig elvágta magát még mielőtt élesben kipróbáltam volna. Egy arcra valónak ne legyen ennyire erős illata! Enyhén sötét goldbeige árnyalatban van meg, ami a kézfejemen sötétnek tűnik de az arcszínemmel idomult, ezzel nem volt gond. Se fedést, se egységes bőrképet nem nyújt de színezett hidratálótól nem is várok ilyesmit. Egyedül az illata az amiért kifejezetten utálom szegényként.


NYC Smooth Skin primer
Kétszer ha használtam, ez volt az első primerszerűségem de ha minden primer csak +1  felesleges réteg érzetet nyújt az arcon nincs is rá szükségem.  Egyszerűen nem volt kényelmes viselni  már önmagában sem, hát még alapozó alatt.Tartósabb nem lett az alapozás sem, szóval abszolút felesleges. Azt hiszem kuka. 


Maybelline Eyestudio szemhéjpúder Intense Green 540
Irizáló méregzöld árnyalat némi aranyló mikropigmenttel spékelve. Meseszép a csomagolásban, de dolgozni vele képtelenség. Rettentő kemény textúrája miatt nehéz előcsalogatni azt a mélységet ami a csomagoláson keresztül  felcsigázott az üzletben.

Maybelline Color Tattooo
Biztosra veszem hogy én vagyok az egyetlen az univerzumban akinek hatalmas csalódás a Color Tattoo krémes szemfesték. Korábban már volt szó róla a blogon és akkor azt mondtátok valószínű beválasztottam a "legrosszabb tulajdonságú" árnyalatot. Nem kizárt, mert tényleg mindenki a csodájára jár ezeknek  krémes festékeknek. 05 Eternal Gold árnyalatban van meg ami újkorában is darabossá vált néhány óra alatt a szemhéjamon.


NYC Smooth Skin porpúder Natural beige
Az első púderem, sőt az első sminktermékeim egyike volt. Valami oknál fogva sosem volt szívem kidobni holott egy kezemen meg tudom számolni hányszor vettem elő az elmúlt 8 (!) évben. Azt hiszem az ilyen por állagú fixálók szép lassan amúgy is feledésbe merülnek a praktikus préselt változatok mellet. Persze ha akarnám se használnék egy ilyen oldschool arcra való sminkterméket.

Kontaktlencsetok Ebayről │
Pár forintos tétel volt, bosszantó apróság. Nem záródik rendesen és a kialakítása is olyan ami miatt állandóan  attól kell  tartanom hogy összepréselem vagy véletlenül rácsavarom a kupakot a lencséimre. Magammal vinni egyáltalán nem tudom csak éjszakára tárolom benne a lencsémet még pár napig aztán ő is megy a kukába. 
Rendeltem már korábban is ebayről ilyet, igaz az egy kontaktlencsetartó szett volt de azzal nem voltak ilyen gondjaim. 





A kihívás korábbi állomásai:

♦ 10 secrets
♦  9 likes


You Might Also Like

1 hozzászólás

  1. Ez a Color Tattoo nekem is darabos, én sem szeretem, de a többivel semmi gond nincs, ne add fel a reményt! :). Amúgy tetszik ez a kihívás, lehet én is belekezdek majd. :)

    VálaszTörlés

Facebook