Baba mandarin és citromfű tusfürdő

április 01, 2016

Úgy vártam hogy kipróbálhassak egyet  a Baba új illatú tusfürdőiből, és lám csúfos kudarc lett a vége. Nézzétek csak!
 
Hozzám a mandarin és citromfű változat került, mondván itt a tavasz jöhetnek a citrusok és velük együtt a frissítő zuhanyok. Mindenképp géles állagút szerettem volna és nem krémeset hiszen a tél végeztével előtérbe kerülnek a könnyedebb állagú termékek de mint azt a mai bejegyzésből látni fogjátok Ti is, jobban jártam volna  bármi mással e helyett. Nagy sajnálatomra ez a baba kiadás citrusok ide vagy oda egyáltalán nem volt frissítő vagy élénkítő hatású, a "gyengéd ápolás" szlogent pedig csak poénnak szánták, szerintem.

Kezdjük ott hogy inkább mandarin,  citromfű  nuku vagy éppen hogy ami önmagában még nem is lenne gond. A bőrömön egyáltalán nem érződött mire kiléptem a fürdőszobából már el is felejtettem hogy mandarinos tusfürdőt használtam előtte 2 perccel. Egyelten pozitívumként csak a hatalmas habokat tudnám említeni, tényleg ÓRIÁSIAK voltak. Az állag is tetszett; viszonylag híg mégis jóval nagyobb mennyiségre volt szükség belőle mint bármelyik másik itthon leledző tusfürdőből ( Yves Rocher, Palmolive,Ziaja, Balea). Borzasztó gyorsan fogyott, ezt az 500 ml flakon alig 2 hét alatt elhasználtam. 


Rendkívül szárított, annyira, hogy -  bár nem vagyok az a "fürdés után azonnal testápolózós" lány - a kádból kilépve azonnal nyúltam a testápolóért. Ez gáz! Ritka az olyan tusfürdő ami hidratál, de ez itt konkrétan mintha  kiszívta volna a bőrömből a vizet.Elhasználtam de közvetlen a bőrömmel az első pár alkalmat leszámítva már nem érintkezett, csak habfürdőként funkcionált.


 A Baba mandarinos és citromfüves tusfürdő,a mandarin édesen gyümölcsös illatával és a citromfű élénkítő aromájával valódi felfrissülést nyújt testnek és léleknek nap mint nap.

 Ehhez képest az ára finoman szólva is túlzó.  Jókat hallani viszont a tej és gyümölcsillat változatról de nem hiszem hogy ezek után lesz még kedvem kísérletezgetni ezzel a márkával. Évek telnek majd el a következő Baba tusfürdőmig az biztos.

Lelőhely│ drogéria, Euro Market, Hipermarket
Fogyasztói ára│ kb. 699,-
 


Nektek bevált valamelyik Baba tusfürdő? 

You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Én most használtam el a tejes-gyümölcsöset és nagyon szerettem, de nekem ez a mandarinos is bevált, régebben használtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek szerint velem van a baj, de én alig vártam hogy kiürüljön. A tejes-gyümölcsöst a minap is megszaglásztam az üzletben és tényleg nem rossz de én már nem kísérletezem ezzel a márkával.

      Törlés

Facebook