Márkafókusz│Vichy próbacsomagok

június 01, 2016





Szerencsére évről évre egyre több gyógyszertárban kapható kozmetikai márka rukkol elő kis kiszerelésből álló próbacsomaggal. Ennek már tavaly is nagyon tudtam örülni, emlékeztek!? Üdvözlöm ezt a jó szokásukat így amikor először megláttam Dalmánál, hogy idén ( elsőként) a Vichy utazóméretű kiszerelésű csomaggal érkezik nagyon kedvező áron nem volt kérdéses hogy ezt is ki kell próbáljam.  Nyakamba vettem  hát a várost, hogy beszerezzek belőle én is. Hosszas keresgélés után végül csak sikerült hozzájutni, örömömben mindjárt két fajtából is beszereztem.


Négyféle bőrtípusnak megfelelő utazóméretű termékek közül válogathatunk: vízhiányos bőrre, fakó bőrre, feszességét vesztett illetve az érett bőr ápolására kifejlesztett készítmények összecsomagolva mindez egy praktikus vízhatlan  neszesszerben.







Aqualia Thermal termékcsalád vízhiányos bőrre kifejlesztett termékei az arcbőr dehidratált területeit ápolja, egyenletes vízelosztást biztosítva a hosszan tartó hidratáló hatás érdekében. Ez

A csomag tartalma: 

Termálvíz spray  50ml



     A természet ereje által létrehozott, laboratóriumban nem reprodukálható termálvíz. Forrása a francia vulkanikus régió szívében található. Ezeréves útja során 4000 m mélyre jut el, és 15-féle aktív ásványi anyaggal és nyomelemmel gazdagodik. Segít megerősíteni a bőrt és fenntartani a bőr megfelelő pH-értékét, valamint hozzájárul a bőr természetes regenerációjához.



Pureté Thermale 3in1 micellás artisztító 30ml



    A micellás technológia mágnesként vonzza magához az érzékeny bőrön található külső tényezőket, így tökéletesen tisztítja az arcot a sminktől radírozás és öblítés nélkül.
    Az érzékeny bőr tökéletesen tiszta és friss lesz irritáció nélkül.

    Vichy termálvízben gazdag, nem-komedogén, hipoallergén formulája bőrgyógyászati és szemészeti felügyelet mellett tesztelt. Érzékeny bőrre és szemre fejlesztve semleges p.H.-val. Nyugtatja a bőrt.





Hidratáló nappali krém 15 ml




    A Vichy termálvíz már jól ismert bőrnyugtató és -erősítő tulajdonságait nyújtja új eredményekkel ötvözve: vízmegtartó összetevőinek segítségével lehetővé teheti a víz áramlását az arcbőr minden területén. A hialuronsav és aquabioryl juttatják a bőrbe a hidratáláshoz szükséges vizet, a λ-karragén pedig a hosszantartó hatás érdekében a bőr barrier funkciójának helyreállításában játszik szerepet.


    Bőrgyógyászati ellenőrzés mellett, érzékeny bőrűeken tesztelt.

    A bőr minden területe hidratált:
    - az arcbőr ragyogóbbá válik
    - az arcbőr vízzel telített, tömörebb lehet
    - a dehidratáció okozta barázdák kisimulhatnak

Ezeket mind a teljes kiszerelésű termékkel megegyező csomagolásban találhatóak meg, ami számomra nagyon pozitív. A márka nagyvonalúságára vall,  megadják a módját és a kis kiszerelésű termékek is ugyanolyan igényes csomagolásban kaphatóak mint a nagy (és drágább) társaik. Ez nálam már egy plusz pont.


 E mellett ugyanakkor a hagyományos "tasakos" kiegészítő termékmintákkal   is megpakolták a csomagot: van köztük 30 SPF fényvédő arcra és testre egyaránt, hajhullás elleni sampon, hidratáló szérum és éjszakai arckrém is és egy tájékoztató füzetecske.


 


Neovadiol termékcsalád tömörségét vesztett bőrre való, érettebb bőrre kifejlesztett termékekből áll. Nem kifejezetten az én bőrömre való, valójában anyunak szántam a csomagban található nappali krémet és szérumot. A termálvíz és a micellás oldatot pedig úgy döntöttem  megtartom magamnak. A képről lemaradt ugyan de az aqualia thermal próbacsomaghoz képest ebben 4 mini kiszerelésű termék lapul és 3 tasakos krémminta plusz egy 1000ft kedvezményt biztosító kupon amit nem igazán tudok értelmezni. Miért  csak ehhez a termékcsaládhoz jár a kupon?!

A csomag tartalma:



Termálvíz 50ml

Purete Thermale 3in1 micellás víz 30ml


 Compensating Complex nappali krém tömörséget vesztett, normál és kombinált bőrre 15 ml




    A Vichy Laboratóriumok 14 év kutatómunkája és 13 szabadalma járult hozzá ehhez a különleges összetételhez, amely segíti a bőr szépségét a változókorban is. A „fiatalsághormon” által ihletve egy olyan hatékony hatóanyag-kombinációt választottak, amely a változókori bőrjelenségekre hat.  Ennek az innovatív Compensating Complexnek köszönhetően a bőr fokozatosan megszépülhet. Tömörsége, kényelemérzete és frissessége növekedhet. Az arcszín ragyogóbbnak, egyenletesnek, a bőr  teltebbnek tűnik.





Compensating Complex szérum a tömörebbnek érződő arcbőrért 3 ml



     A Vichy Laboratóriumok 14 év kutatómunkája és 13 szabadalma járult hozzá ehhez a különleges összetételhez, amely segíti a bőr szépségét a változókorban is. A „fiatalsághormon” által ihletve egy olyan hatékony hatóanyag-kombinációt választottak, amely a változókori bőrjelenségekre hat.  Ennek az innovatív Compensating Complexnek köszönhetően a bőr fokozatosan megszépülhet. Tömörsége, kényelemérzete és frissessége növekedhet. Az arcszín ragyogóbbnak, egyenletesnek, a bőr teltebbnek tűnik.




Ezen kívül a fentebb részletezett teszterek, a tájékoztatót és bónuszként az említett kedvezményre jogosító kupont is tartalmazta.


Összességében nagyon hasznos kis csomagot sikerült összerakni: legfőképp a termálvíz miatt szerettem volna a magaménak tudni a próbacsomagot, mert tavaly a LRP hasonló akciójának köszönhetően ismerkedtem meg a termálvizek valóban áldásos hatásaival. Vichy termékeket korábban nem próbáltam, de  a micellás vizük a legutóbbi kívánságlistám oszlopos tagja volt így a csomagból talán annak örülök a legjobban de a  nappali krémre is nagyon kíváncsi vagyok.  Szívem szerint  kipróbálnám az Idealia próbacsomagot is, ha hagytok még belőle talán azt is beszerzem :)



Lelőhely: Vichy partnergyógyszertárak

Fogyasztói ár: 1500ft



forrás: www.vichy.hu






Mi a véleményetek az ehhez hasonló próbacsomagokról?





You Might Also Like

2 hozzászólás

  1. Én is megvettem az aqualia-t magamnak, a liftactiv-ot pedig anyukámnak, de sajnos a pici teszterek min változnak.. nekünk mindkét csomagban volt 1000 ft-os kupon,viszont anyuéban az éjszakai krém minta helyett még egy naptej minta volt, míg az enyémből azt hiszem a szérum minta hiányzott. Szóval kicsit lutri, hogy mintából mit találsz benne, de elvileg 4 mintának kéne lennie + az 1000 forintos kupon meg persze az utazó kiszerelésű termékek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kupon az enyémből lemaradt, de a Vichy FB csapata volt olyan kedves és azt ígérte, hogy orvosolja a problémát!:) A krémek közül még csak egy tesztert bontottam fel viszont a micellás víz és persze a termálvíz az már most nagy kedvenc!!!

      Törlés

Facebook