október 07, 2016


Még mielőtt belemélyednék a kuponos vásárfia mutogatásába - amit meglepően költséghatékonyan sikerült kivitelezni idén - nem szívesen hagynám ki  az előző hónap leggyakrabban használt termékeiről szóló bejegyzést sem.  Így ma még erről lesz szó, de hamarosan az őszi újdonságokkal is érkezem.
 Magamhoz képest nagy mennyiség és sok-sok terméktípust használtam előszeretettel. 
Szeptember második felében már az időjárás is igazi őszi arcát mutatta ami ha úgy  vesszük  a legnagyobb kedvenc akárcsak az első bögre kakaó, a szezon első (mézédes) sütőtök adagja  vagy a lábam elé lehulló gyönyörű színekben pompázó falevelek....




Catrice HD Liquid alapozó│Zseniális, ha egyetlen szóval szeretném leírni.  Nagyon kíváncsi voltam mit tudhat és az első témában íródott bejegyzés alapján sokat vártam tőle....és szerencsére be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. Elsőre a kellemes púderes illat fogott meg és persze maga a csomagolás is exkluzív kivitelt kapott. A fedése közepes, az arcom jelen állapotába igényli alá a korrektort. Egyenlőre ecsettel használom - de már úton a sminkszivacs utánpótlás - így sem rossz  de ehhez a folyékony állaghoz szivacs dukál.

Essence  Stay all day folyékony korrektor│Tavasz óta állt csak a polcon, nem rossz termék sőt most hogy újra felfedeztem még jobban tetszik mint annak előtte. A szem alatti karikák halványításában sokat segít, fixálás nélkül a déli órákig bírja is.

Essence Longlasting ajakceruza│Bevásároltam több árnyalatot is belőle mert az első darab árnyalatban és állagban is kellemes csalódást okozott. Korábban egy kezemen meg tudom számolni hányszor használtam ajakceruzát csak felkentem egy rúzst és már mentem is. A kontúrok megrajzolásával nemcsak sokkal profibb  a végeredmény - még ha kissé mesterkélt is a hatás - de tartósabb is. Ráadásul a honey berry és  satin mauve ( a képen ez látható) árnyalatok állaga éppen annyira puha hogy ajakszínezőként is sokszor használom.

Essence Lash Princess szempillaspirál│Amit egy női magazinnak köszönhetek amit egyébként is gyakran megveszek magamnak ezért szeptemberben csak hab volt a tortán hogy a mindenki által imádott spirált alkalmam nyílik kipróbálni. Van itthon három használatban lévő spirál is de nem tudtam kivárni és kipróbáltam ezt is. A pillákat szépen hosszítja a gond csak az hogy rengeteg festéket vesz fel a kefe ami csomókban landol a pilláimon.



La Rocher-Posay Effaclar Duo+ │Ebben a hónapban is volt néhány apró pattanás az arcomon és a mellkasomon amiket ezzel a krémmel sikerült rövid időn belül nyom nélkül eltüntetni. A  helyzet változatlan így nagy eséllyel októberben is ragaszkodom majd hozzá.

Garnier micellás víz│Nekem a rózsaszín kupakos tökéletesen megfelelt de hát tudjátok hogy van ez, ha megjelenik valami új arra vetnem kell egy pillantást és akkor már miért is ne próbáljam ki?! Így voltam ezzel is és szerencsére nem csalódtam, pontosan ugyanazt tudja mint az elődje. Nem csíp, nincs kellemetlen ragacsos érzet utána és könnyedén eltávolítja a hétköznapi sminket

CV élénkítő arctisztítókendő│Müller saját márkás arctisztító kendői közül ez a sárgadinnyés volt az első de azóta már grapfruit változatban is van itthon. Szuperül eltávolítja a hétköznapi sminket egyetlen kendő is. Az illata nem túl erős de azért érezhető dinnye illata van.





Oriflame Kiss under firework parfüm│Minden bizonnyal inkább a kedves emlékek miatt került a kedvencek közé és kevésbé a kifinomult illatjegyei miatt. Egy könnyed egynyári illat amit a barátnőimtől kaptam egy meglepetésekkel teli szülinapi hétvégén. Sajnos nem túlságosan tartós, semmi különleges de a szeptemberi nyárban éppen tökéletes volt. Szenvedélyes illatként hirdetik de én inkább bájosnak mondanám. Keleties-gyümölcsös illatkombináció de őszintén szólva elég felejthető illat.

Dove Original  deo│Az eredeti Dove illat egészen mostanáig elkerült. Hogy őszinte legyek az izzadásgátlás nem az erőssége az illatát viszont valóban egész napon át érezni lehet de ez sajnos nekem nem elég. Csak az illata miatt kapott itt helyet mert e púderessége az újdonság erejével hat most rám.

Garnier Ultra Doux szépségrituálé sampon│ Argánolajjal és kaméliaolajjal segít a száraz hajat kordában tartani és valamennyire puhává és selymes tapintásúvá tenni. Az illata szuper és nagyon intenzív még harmad nap is érzem az illatát a párnámon. Samponként szívesen elhasználnom de a balzsamot biztosan nem venném meg mert szilikonmentes termékként biztos vagyok benne hogy "szénakazal" effektus lenne a vége.

Lolliand Mango kézfertőtlenítő zselé│ A legjobb amivel eddig dolgom volt, igaz hogy drágább (körülbelül 500ft ) mint a saját márkás drogériás gél állagú fertőtlenítők viszont sokkal kevesebb kell belőle alkalmanként, különleges illatokban  (csilis, mojito,stb) kapható és még az átlagosnál is gyorsabban elillan. Különlegessége még  hogy a tisztítógyöngyöknek köszönhetően  jobban fertőtlenít és ami a legnagyobb plusz benne hogy a hasonló termékekhez képest ennél alig érezhető az alkohol.



You Might Also Like

0 hozzászólás

Facebook