Újravenném? #3.

november 26, 2016


Amellett hogy nagyjából havonta sikerül hoznom ilyen típusú posztokat vagyis normál ütemben fogynak a termékek, mégis éppen a napokban készítettem egy afféle leltárt a fürdőszobában leledző bjutikról és bizony találtam néhányat ami hónapok sőt talán egy éve is a szekrényben porosodik. Ezért is érik  egy amolyan  "fogyasszuk el felhalmozott félig (el)használt flakonokat" kihívás amit ha minden igaz dokumentálni is sikerül majd. Addig is jönnek a napokban kiürült csomagolások és velük együtt egy rövid kritika a termékekről.

 


Ziaja kakaóvajas tusfürdő különösen nem lett kedvenc, használgattam és nagy nehezen végre a napokban sikerült elhasználnom a kifogyhatatlannak vélt flakont. Azt hittem sosem fog sikerülni. Nem habzik és nem is hidratálta a bőröm ugyanakkor  nem is szárított. A flakonból áradó finom kakaóillat miatt vettem meg anno nyár közepén, de így a végére egészen megcsömörlöttem tőle így most jó ideig biztosan lesz itthon hasonló illat.

Elseve Nutri-gloss tükörfény balzsam az egyik legjobb dolog volt ami az elmúlt pár hétben a hajammal történt: az ígéretnek megfelelően kasmírtapintású és tükörfény ragyogás a hajon, ezeket tapasztaltam. Hosszú, élettelen hajra való változat protein és gyöngykivonattal amik valóban csillogóvá tették a hajam. Korábban a  csillámokkal teli samponját is próbáltam azt is nagyon szerettem. Biztosan újraveszem ha nem is most azonnal mert most az új, zsíros hajra való agyagos változatot kedvelem. 

Balea  Marshmallow tusfürdő a márka limitált kiadású újdonsága a csokoládés testvérével együtt. Az előbbi kakaóvajas után fel sem merült bennem hogy csokis illatban vásároljam meg, de így utólag talán még azzal is jobban jártam volna. Tubusból szagolva cukorkás illat ami használatban közben alig érződik. Szárít és abszolút nem érződött a bőrömön se. Nagy csalódás ez is, mint az utóbbi jó néhány Balea tusfürdő.


Isana száraz sampon sokadik flakon és nem is az utolsó amit ilyen típusú bejegyzésben láttok. Most a Batiste-féle száraz sampont próbálgatom de az akárcsak a korábbi példány hajlakk-hatású amit én U-T-Á-L-O-K, úgy hogy maradok ennél és századszor is újraveszem.

Yves Rocher Plaisirs Nature Relaxáció Hab- és tusfürdőkről külön bejegyzésben is volt szó, akit bővebben érdekel mindenképp kattanjon át ide! Legutoljára a levendula-vadszeder  változat fogyott el ami a három illatkombináció közül talán a legérdekesebb volt. Annyira azért nem estem hasra tőle, egy átlag YR tusfürdő. Nem  venném újra, most inkább a karácsonyi illatokra koncentrálok.

Dove Original  deo ha jól emlékszem nekem ez  az első ebben az illatban és nem bántam meg hogy kipróbáltam. Nyár végén vettem így még éppen volt lehetőségem tesztelni melegebb időkben is és jól teljesített. Sokáig éreztem az illatát - bár ezzel általában így vagyok új illatok esetén - és nem kizárt hogy újravásárolom majd. 
 
JimJams pórustisztító tapasz szintén a sokadik dobozzal fogy el nálam. Tesztet róla még tavaly írtam ami meglepő mód az egyik legnépszerűbb bejegyzés azóta is  blog életében. A véleményem változatlan, nem tökéletes de még így is ez a leghatékonyabb az összes közül.

Zara Black parfüm egy kellemes csalódás volt számomra, mint úgy általában a Zara parfümök. Azt hittem ugyanis hogy ez a márka csak túlárazott de jellegtelen illatkreációkat alkothat. Jelenleg viszont úgy állunk, hogy ez a második olyan illat a márkától amit teljes mértékben a "saját" illatomnak éreztem. Ugyanakkor nem éreztem magamon olyan sokáig és intenzíven mint a tavasszal használt nagy szerelmemet, a  Turquoise Green illatot pedig ez illatjegyeiben  karakteresebb, markánsabb illat a papírforma szerint. Szívesen újravenném, de annyi felhalmozott Zara parfüm várja a sorát a szekrényben hogy erre idén már biztosan nem fog sor kerülni. Illatjegyei közt egyébként megtalálható a vanília, a pézsma és a valami enyhe fűszeres jegy is.

Starfragrance levendula illatcseppek sem először szerepelnek elfogytak közt. Mint mindig most is a porszívózsákjára fújva fogyott belőle a legtöbb, de az előszobában a szőnyegre cseppentve is használtam. Alig kétszáz forintba kerül és bár nem a legautentikusabba levendula illatú termék amivel valaha találkoztam a célnak azért megfelel és legközelebb is vásárolok majd belőle.



You Might Also Like

1 hozzászólás

  1. A dúsítós Batiste-ot vetted? Azt én is utáltam pont a hajlakk hatása miatt, a többivel szerencsére nem volt gondom :D

    VálaszTörlés

Facebook