Újravenném? #5.

április 23, 2017


Igyekeztem úgy időzíteni a mindennapi test-,és szépségápolási termékek kiürítését, hogy az utánpótlást már a kuponos kedvezményekkel spájzoljam be az elkövetkezendő hetekre. Talán túl jól is sikerült, mert a Glamour napok előtt két nappal már se mosószer se szárazsampon nem volt ithon és a minden másból is igencsak fogytán volt a készlet de már csak azért is kivártam a féláras kedvezmény adta lehetőséget.  Elfogyott több fürdőtermék, kézkrém és rengeteg hajápolási termék is. Smink ezúttal sincs sok, csupán egy szempillaspirál képviselteti magát, amit azt hiszem sokkal tovább használtam mint kellene és most sem azért selejtezem, mert romlott volna a minősége.



Himalaya Herbals Intenzív bőrápolókrém és mandulás szappan│Minden év elején, a karácsonyi csomagok közül  beszerzek egy csomaggal a Himalaya bőrápolójából amihez grátiszként egy szappan is dukál. Utóbbit a fiókban illatosítóként használom (nagymamámtól elcsent praktika) bár erre a célra akadnak intenzívebb illatok is. A bőrápolókrémet viszont ezer és egy módon használom: kézkrémként, testápolóként vagy extrém esetben bátran az arcomon is. Sokadszor újravettem és még fogom is.

Palmolive Gourmet Peach Delight tusfürdő│Azt hittem kiárusítják így sikerült akciósan megvásárolni, de úgy tűnik mégsem mert mostanában is láttam a polcokon. Nagyon finom, igazi rostos baracklé illat. Krémszerű állag, közepes tartósság bőrön. Menta, vanília, csoki, eper illatosításban is kapható. Nem érdemes kihagyni!

Nivea Creme Care krémtusfürdő│Ez is egy karácsonyi csomag részeként került hozzám  év elején, de nem valószínű hogy ezt a hagyományos Nivea illatot tusfürdőként újravenném. Hab állagú változatban se nyerte el a tetszésem és krémes tusfürdőként sem volt "nagy élmény" vele a tusolás. Nem úgy az arcápoló termékei, de erről majd egy következő bejegyzésben. Ennek ellenére nem adom fel, és próbálkozom még a márka tusfürdőivel.

Dermo med Calendula intimlemosó│ Ebből már a másodikat használtam el,az első Mimóza illatú változatot szeretettem igazán. Maradok is inkább a sárga kupakos testvérénél, azt biztosan újraveszem.

Dresdner Essenz Téli álom fürdősó│Nem volt rossz de elégé felejthető illat, ahogyan az elmúlt időkben próbált többi is márkától függetlenül. Szerencsére már nem csak fürdősó állagban kaphatóak Dresdner Essenz termékek hanem folyékony formában. (még ha egyenlőre csak egyetlen illatban is láttam a polcokon) Még a Paris, Mon Amour! fürdősó várja hogy kipróbáljam de legközelebb biztosan gél állagban veszek fürdőkészítményt.

 

 Yves Rocher Regeneráló sampon│Sokkal többet vártam tőle de valójában még egy átlagos (és olcsóbb) sampon hatását sem nyújtotta. Az illata jellegtelen volt, emlékeim szerint nem is habzott túlságosan és nem éreztem maradéktalanul tisztának a fejbőrömet sem ha ezzel mostam meg, ezért rendszerint más sampont is használnom kellett mellette. És most hogy így belegondolok, ez nem is olyan nagy csoda hiszen YR hajra való termék az én hajamon még sosem működött. Kizárt, hogy valaha újravenném.

Dove Silk dry izzadásgátló stift│Csak kedvező ára miatt landolt a kosárban annak idején, egyébként ha már Dove akkor a hagyományos illatot részesítem előnyben és a golyós változatot. Nem tetszett az illata sem, biztosan nem veszem újra.

Nivea Invisible black&white izzadásgátló spray│Egy ideje már nem vásárolok izzadásgátlót spray formátumban. Ez is újsághoz járt, már nem is tudom melyikhez és hogy mikor került hozzám csak arra, hogy az irodában használtam ha úgy adódott. Nem volt rossz, de golyós vagy stift kivitelben szerintem nem lennék vele ennyire elégedett. Nem veszem újra.

Ziaja kecsketejes kézkrém│A kezdeti lelkesedés után csak úgy mint az olívás társát egyszerűen meguntam. A kecsketejes illatáért akkor sem rajongtam viszont krémesebb állaga intenzívebben ápolt és hidratált.Éjszakára pont jó volt.  Az olívásnak viszont napközben az irodában vettem hasznát: kellemes illata és vizesebb állaga  komfortosabb megoldást nyújtott. Mindkettő gyorsan beszívódott, praktikus a csomagolásuk is mégsem hiszem hogy valaha újravásárolom bármelyiket is.

Dove Derma Spa Goodness kézkrém│Akkor már inkább ezt a kézkrémet venném újra. Mondjuk inkább csak télire, mert eszméletlen finom süti illata van amit nyári melegben inkább már csömör.


Discover Japanese Ceremony és Cuban Rhythms tusolózselék│Többet vártam tőlük, először a virágos változatot próbáltam és azt gondoltam, hogy a "Wauuu-hatás" csak az illatkombináció miatt maradt el. Aztán érkezett hozzám a kávés változat amiről biztosan tudtam, hogy illatban közelébe se fog érni az Yves Rocher brazil kávéjának de szerettem volna próbára tenni. Hivatalosan ezek tusolózselék lennének, de szerintem sokkal hígabbak annál mint hogy zselének hívjuk őket. Mindegy is, semmilyen téren nem nyújtottak eleget ahhoz hogy a továbbiakban még próbálkozzam a termékcsaláddal.

Yves Rocher Floridai Grapfruit tusfürdő│Fogalmam sincs hanyadik flakon ez már, csak az biztos hogy nyáron kötelező kellék a fürdőkád szélén.

Inecto Norx de Coco tusfürdő│Engem ez sem nyűgözött le, pedig úgy álltam hozzá hogy ez az a márka amiért mindenki odáig van mostanában (az őszi/téli időszakban minden blog az Inecto termékeivel volt tele) Próbáltam már kézkrémet is a márkától - igaz, az még a design váltás előtti korszakból való volt - az is csalódás volt, ahogyan ez is. A kókuszért egyébként sem rajongók, ajándékba kaptam egy testápolóval karöltve ami azóta is ott porosodik az éjjeli szekrény tetején. Hacsak nem kapom még egyszer ajándékba, nem valószínű hogy próbálkozni fogok Inecto termékkel.



Balea szárazsampon│Kissé mellélőttem vele, valahol olvastam hogy ez egy hatékony ugyanakkor olcsó szárazsampon. Csak hogy benéztem és barna hajúaknak szánt változatot vettem meg, közben meg kiderült hogy amelyikért a többség odavan az bizony a hagyományos változat. Mindegy is, én maradok a konkurenciánál: az Isana százszor jobban teljesít, kevesebb kell belőle alkalmanként, tovább érzem a hatását és az illatától sem menekülők ki a fürdőszobából. Ebből több flakonnal nem kérek!

Elseve Extraordinary Oil tápláló balzsam│Óóó, ez most nálam a non plusz ultra, de ahogy néztem a glamour napi szerzeményeket Instán úgy látom mások is jócskán feltankoltak belőle. Annyira puha és könnyen kezelhetővé válik tőle a hajam, hogy az hihetetlen. Ez itt már a második flakon balzsam és azt hiszem samponból is fogyott már el. Pakolást is használtam, de a három termék együtt már az én hajamnak is sok(k), sőt már a sampon-balzsam kombó is. Épp ezért mostanában a Schauma samponnal együtt használom. Flakononként 2-3 hét kihagyás után a továbbiakban is szeretném használni, de őszintén szólva kicsit félek hogy megszokja a hajam és akkor odalesz ez a lágyan omló, selymes puhaság és a gubancmentes reggeli fésülködés... Glamour napokon beszereztem az utánpótlást, és a közelgő Joy napokon is tervezem ha nem is pont ezt a termékcsaládot.

Schauma Classic sampon korpásodás ellen minden hajtípusra│Még egy hajápoló aminek hála, a hajmosás nem olyan utálatos tevékenység mostanában. Pár hónappal ezelőtt megfázhatott a fejbőröm és megjelent a korpa amire egyetlen gyógyírként eddig csak a Head&Shoulders termékcsaládot használtam. Az is működött, de közel sem volt ilyen látványos és gyors az eredmény. Igaz, hogy férfiaknak szánt sampon kvázi intenzíven férfias illatot áraszt tőle a hajam de kit érdekel, ha ennyire hatásos?! Már újra is vettem csak sokkal nagyobb kiszerelésben.




Best View kontaktlencse folyadék│ Mindig ezt veszem újra, ráadásul rohadtul költséghatékony mód a kis kiszerelést, mert félek hogy rám romlik a fél literes csomagolás. Szerintem teljesen jó, puhán tartja a lencséimet. Egy optikában kapható több ezer forintos sem tud többet.

Astor Big&Butterfly look szempillaspirál│Ősszel vettem kuponnal, féláron. Nagyjából annyit is ért. Inkább göndörített mint dúsított és eleinte a java festék a pilláimon landolt és csomósodott. Idővel jobb lett ez is, mint általában minden spirál. Mégis azt hiszem elég volt a pillangó-hatásból.

Coccolino Frutti Rossi illatpárnák│ Elcsábultam akciós áruk láttán ezekre a tutti-frutti gyümis illatpárnácskákra. Amúgy alacsony ár ide vagy oda, felesleges, pénzkidobás hiszen az elhasznált illatviaszaimból ennél intenzívebb illatot kreálok a ruhásszekrényeinkbe.

You Might Also Like

0 hozzászólás

Facebook